Világfa

A világ mesekincsében sokszor találkozunk az égigérő fával, amely a skandinávok mitikus világfájának párja. Tetején fénylő aranypalotában egy nő ül, aki maga is fénylő, tündöklő. Ő az, akiért a mesehős megmássza a fát, hogy feleségül vehesse, s vele együtt birtokába kerüljön annak a gazdagságnak is, amelyet csak így lehet megszerezni.

Kiszely írja A magyar nép őstörténete című munkájában:

Az égig érő fa képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: van a világon egy csodálatos fa, amelynek kilenc elhajló ága van. Ha az ágak elkezdenek kavarogni, abból támad a szél. Olyan csodálatos fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. A csodálatos fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja.
A magyar hiedelemvilág „csudálatos fája”, „égigérő” vagy „tetejetlen” fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot.

Az ó-északi világfa közös elemeket hordoz az égig érő fával. A török népek mesebeli fája és az északiak világokat magába ölelő égigérő fája minden bizonnyal hasonló világképre utal, azonos mágikus gondolkodásban gyökerezik.